Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Katolikus bál 2014

2014.02.08

2014. február 8-án már tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre a kazincbarcikai Karitász Csoport szervezésében a katolikus bál, melynek helyszíne most is Dózsa György Tagiskola volt.
báli fotó

A bál versenytánc produkcióval, majd a Dózsa György Tagiskola kis néptánccsoportjának bemutatójával, az „In aeternum” gospel énekkar és a katolikus templom ifjúsági zenekarának műsorával kezdődött. A bálozókat Vitális Gábor atya, az est házigazdája köszöntötte, de őt is felköszöntötték a 33. születésnapja alkalmából.

A vendégek egy játékos totó kitöltésében is közreműködtek, ahol több, a Szalézi renddel kapcsolatos kérdésre is választ adhattak. A vacsora után – amit a HBH Bajor Étterem biztosított –, az iskola aulája táncparketté vált, ahol hajnalig szórakozott a több, mint kétszáz vendég, akik között több közéleti személy is megtalálható volt. A hangulatot csak fokozta az éjféli tombola sorsolása, amire az idén is rengeteg felajánlás érkezett. (Forrás: O Pont)

http://hajagos.hu/egyeb/honlap/cserbal4.jpghttp://hajagos.hu/egyeb/honlap/cserbal2.jpg

http://hajagos.hu/egyeb/honlap/14bal1.gifhttp://hajagos.hu/egyeb/honlap/14bal2.gif

 

 

A mappában található képek előnézete Katolikus bál-2015