Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vásáry André koncertje

2014.12.19

2014. december 11-én, pénteken este a Szent Család templomban, a Muzsikáló Templomok programsorozat keretében Vásáry André „Ünnep” c. koncertjében gyönyörködhettünk.

Vásáry1Vásáry 2Vásáry 3

Az énekesről tudnunk kell, hogy a magyar énekes férfi szoprán. A világon három jelentős képviselője ismert ennek a műfajnak, hazánkban pedig ő az egyedüli. 15 éves pályafutása alatt három arany- és egy platina lemezt kapott albumaiért.

Vásáry André világszinten is kuriózumnak számító hangfajjal és repertoárral rendelkezik, fiatal kora ellenére jelentős sikereket ért el a hazai kulturális életben. Emlékezetes fellépései voltak Magyarország legrangosabb koncerttermeiben, pl. a Művészetek Palotájában, a Budapesti Kongresszusi Központban, a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Rózsavölgyi szalonban, vagy a pécsi Zsolnay Negyedben.

Szerepelt a Pesti Színházban, három évadot játszott a Nemzeti Színházban. A templomi koncertek kedvelői az ország legnagyobb templomaiban, pl. az Esztergomi Bazilikában, a Debreceni Nagytemplomban vagy a Ceglédi Református Nagytemplomban gyönyörködhettek az általa nyújtott, nem mindennapi zenei élményben.

A hazai sikerek mellett már külföldön is felfigyeltek tehetségére, részt vett az Adoro Tour rendezvényen Németország több városában, szerepelt Rómában, Párizsban, Bécsben, és más európai városokban, meghallgatta őt Ricardo Muti, és felkérték énekelni a bécsi Staatsoperbe. 2012 decemberében önálló koncertet adott a Kolozsvári Magyar Operában.

Ezen a koncerten is zsúfolásig megtelt a templom, még pótszékeket is kellett beállítani. Repertoárja, szerény megjelenése és hangjának kristálytiszta csengése lenyűgözte a közönséget.

 

A mappában található képek előnézete Templomaink