Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Animátor avatás

2015.06.02

2015. május 24–én Pünkösdkor került sor az animátori ígérettételünkre.

Izgatottan érkeztünk az ünnepi Szentmisére, ahol az ígéretünk mellet, elsőáldozásra is sor került. A mise kezdete előtt, még párszor elolvastuk közösen az ima szövegét, hogy el ne rontsuk.

Több fohász és hála is megfordult bennünk, mikor az egyetemes könyörgések után ránk került a figyelem. Honnan–hová jutottunk el az elmúlt 3 évben, a mi hitünk mennyit erősödött ez idő alatt, hiszen a fiatalok evangelizálása fontos feladat. Mennyi mindenért hálásak lehetünk a Szaléziaknak, hogy mi mindenre tanítottak meg minket, és mindig számíthattunk rájuk, bármi jó vagy rossz történt. Számos helyre eljuthattunk, az országos képzések alkalmaival sokat fejlődhettünk és élesben az oratóriumok ideje alatt mennyit tanultunk. Rengeteg hálával és köszönettel tartozunk Istennek, hogy ilyen sok erőt és kitartást ajándékozott nekünk. A Szaléziaknak, akik mindig hisznek bennünk és terelnek minket a helyes úton, és természetesen az oratórista gyerekeknek, akik türelemre tanítanak, és a szeretetet, amit visszakapunk tőlük minden program alkalmával mindig új erőt ad számunkra.

animavat_kozepes.jpgIgaz külsőleg nem változott sok minden. Megkaptuk a narancssága hivatalos nagyanimátori kendőt, ami átváltotta a „sima színes oris” kendőt. Viszont belül, bennünk sok minden más lett. Több felelősséggel tartozunk a közösségünknek, hiszen ígéretet tettünk. Fontos építőelemei lettünk valami nagy dolognak, ami most kezd itt, Barcikán kibontakozni. Hálásak lehetünk, hogy így megbíznak bennünk.

„Biztosan jó lesz minden tettünk, ha Isten jelenlétében tesszük.” – mondta Don Bosco –Kerekes Anna animátor

Megkérdeztük rendszeres oratóristáinkat, akik már idén segítőként jönnek mellénk a nyári oratóriumba, hogy bennük mi fogalmazódott meg a mi ígérettételünk alatt, és hogy ők mit gondolnak az animátorságról, és miért szeretnének később animátorok lenni.

„Nekem nagyon tetszik, ahogy ti bántok velünk. Én is szeretnék így bánni majd a gyerekekkel. Én azt látom, hogy nagy felelősséggel jár, mert vigyázni kell a fiatalokra, de jó móka is, mert együtt lehetünk, sokat beszélgethetünk, játszhatunk, és új embereket ismerhetünk meg.”  – Pál Lili

„Nekem az tetszik, hogy sok új embert lehet megismerni, és sok időt töltünk el együtt. Én azon gondolkodtam, hogy mekkora felelősséget vállaltatok ennyi gyerekre, hogy mennyire fontosak nektek a gyerekek, milyen kedvesen bántok mindenkivel és még a nehéz helyzetben is támogatjátok egymást.” – Komódi Dominika

„Az animátori ígéretetek alatt az járt a fejemben, hogy mennyi időt és fáradságot áldoztatok eddig, és még mennyit fogtok a gyerekekre áldozni. Az elhivatottságotok a gyerekek és a szalézi lelkiség felé szerintem példaértékű mindenki számára. A jókedv, az új barátságok és a sok beszélgetési lehetőség kialakulásához nagy részben ti vagytok a felelősek. Engem az motivál, hogy a gyerekeket egy olyan életformára terelhessem, ami majd az előnyükre válik az életben.” – Palkó Fanni

„Ezt nehéz megfogalmazni. Ebben benne van a türelem, a tanítás, a sikerélmény, hogy valami újjal tudod gazdagítani a közösséget. Az "animátorkodás" engem pont ezért a sokoldalúság miatt fogott meg. Mintha egy rózsát szimbolizálna az összes animátor. A kertben hagyjuk a többi rózsával, hogy széttárja gyökereit. Amikor kinyitja az összes szirmát, akár két hétig is ugyan olyan gyönyörű marad. Viszont, ha levágjuk és haza visszük, akkor kevesebbet lát a világból. Nem tudja csak néhány szirmát kinyitni, és ahogy minden csoda három napig tart, ez se bírja sokkal tovább. Nekem mindig ez a mondat állt a szemem előtt: "Annyi a világ amennyit látsz belőle" ezért szoktam mindig több táborba jelentkezni nyáron, és évközben minél több programban részt venni. Az animátorok élményeket szereznek és adnak, ezért szeretnék animátor lenni és nem csak egy rózsa a vázában.” – Ezenwa Jennifer

 

A mappában található képek előnézete Animátor avatás