Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyári programok a kazincbarcikai plébánián

2015.06.26

Idén nyáron is sokszínű programmal várja a Szalézi rend a kazincbarcikai plébánián a diákokat és a családokat. A következő időszak eseményeiről kérdeztük Vitális Gábor atyát, a kazincbarcikai egyházközség vezetőjét, a rend magyarországi vikáriusát.

 

Milyen programokat tervez a kazincbarcikai szalézi rend idén nyárra?

 

ny_tabor_2015_cikk.jpgA nyári szünet első két hetében lesz napközis táborunk, javarészt a hittanos gyerekek számára, akik az általános iskolai hitoktatásban részt vesznek, illetve hallottak erről a kezdeményezésről. Reggel 8-tól délután 4-ig biztosítunk foglalkozást a gyermekeknek. Érdekesség, hogy vannak olyan fiatalok, akik Budapestről, Nyíregyházáról érkeznek a nagyszülőkhöz és annyira jó híre van a tábornak, hogy évről évre szeretnének itt két hetet eltölteni.

 

Kik segítik a szaléziakat a programok megvalósításában?

 

A foglakozásokat a szalézi hagyományoknak megfelelően az animátorok biztosítják, azok a fiatalok, akik csak kicsit idősebbek, mint a táborban részt vevők. Ők már nagyon lelkesen készülnek programokkal, játékokkal, kirándulásokkal. A tábor után ezeket az animátorokat fogjuk elvinni egy kis csapatépítő tréningre, azért, hogy ők is egy jó kis közösséggé kovácsolódjanak. Ahogy az elmúlt években, természetesen most is, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium pedagógusai is segítségünkre lesznek, támogatva az animátorok munkáját.

 

Milyen más terveik vannak még a szaléziaknak?

 

A Don Bosco Szakközépiskolában is lesz majd egy hét napközi július közepén, olyan fiatalok számára, akik a legrászorultabbak Kazincbarcikán és vidékén. Ebben a táborban is a mi animátoraink tevékenykednek, de az iskola tanárai is ott lesznek, hogy segítsenek, valamint a rendtársak mind a két táborban lelkipásztorként tevékenykednek.

 

Van-e valamilyen új program a nyárra?

 

A nyár egyik kiemelt programja most a családi táborunk, amelyet először idén fogunk megszervezni. Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy 13 család jelentkezett azért, hogy eltöltsön velünk Tokajban három napot. Több mint 50 ember lesz együtt, kicsik és nagyok, kisgyermekek és nagyobb fiatalok, fiatal és idősebb szülők. Egy olyan családi közösséget próbálunk megszervezni, ami a bázisát fogja alkotni a plébániának. Ennek folytatásaként rendezzük meg augusztus 22-én a családi napunkat, ami már hosszú évekre visszanyúló esemény nálunk. Reményeink szerint nem ez lesz az egyetlen családi napunk. Az év folyamán szinte minden hónapban szeretnénk családok számára programokkal színesíteni a mindennapokat karácsonykor vagy nagyböjtkor. Ősszel vagy tavasszal kirándulásokat szervezünk, valamint játéknapokat, közösségi alkalmakon itt, vagy a pedig a vidéki plébániákon.

 

A mappában található képek előnézete Nyári programok 2015