Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szalézi hittanóra a Szent István Rádióban

2016.03.25

Szalézi hittanóra a Szent István Rádióban

2016. március 22-én a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium néhány tanulója Egerbe indult, hogy hittantanáruk, Vitális Gábor atya, iskolánk igazgatóhelyettese felkérésére és vezetésével szerepeljen a katolikus Szent István Rádió műsorában. Délután egy órakor gyülekezett a hat lányból álló csapat, valamint Vitális Gábor atya az iskolánk parkolójában, a12527848_978199825551070_1153409150_n.jpghol iskolánk mikrobuszába beszállva kezdetét vette utunk. Odafelé kissé feszült hangulatban üldögéltünk, hiszen nem mindenki vett részt ilyen rádiófelvételen, de lassan sikerült eltűnnie ennek a feszültségnek, és a „stáb” lelkesen beszélt arról, hogy jó érzésnek tartják ezt az iskolán kívüli elfoglaltságot. Azok, akik már régóta részesei a Szalézi rend életének, örömmel éltek ezzel a lehetőséggel, mert úgy vélik, hogy ez a tevékenységük a szalézi rend megismertetésén túl gimnáziumunk életét is gazdagítja.

Megérkezve a rádió épületébe, körbevezettek minket és röviden bemutatták a helyet, majd a stúdióban pontos instrukciókat közöltek a felvétellel kapcsolatban. A rádióműsor fő témája a kételkedés volt, amely kellő érdeklődést kelt a fiatalokban és felnőttekben egyaránt. Gábor atya bevezetésként történeteket mesélt el, közben pedig kérdéseket tett fel a diákoknak. Vezetésével diáktársaink arról beszélgettek, hogy az ember természetes módon kételkedhet más emberekben, az ő döntéseikben, valamint kitértek a kétely jó és rossz hatásaira is. Az elhangzott vélemények szerint a túlzott kételkedés bizonytalansághoz vezethet, míg ennek hiánya elhamarkodott és talán hibás döntésekhez, így maga a kétség se nem rossz, se nem jó, viszont negatív vagy pozitív fordulatokat is hozhat. A felvétel valójában inkább egy tanár és diák közötti mindennapi beszélgetésnek hatott, mivel az előzetesen tervezettek mellett rengeteg spontán hozzászólás, ötlet és egyedi történet hangzott el a beszélgetés során. A huszonhét percre kikerekedett hanganyag felvétele után tettünk még egy kis sétát Egerben, majd kezdetét vette a visszaút. Sokkal oldottabb hangulatunkat egyrészt okozta az, hogy túl volt a csapat a nehezén, így felszabadultabban beszélgethettünk és nevetgélhettünk, és végül mindenki elmondhatta, hogy jól érezte magát, és hogy máskor is szívesen részt vesz hasonló eseményen. Gábor atya kifejezetten örült neki, hogy ennyi fiatal csatlakozott hozzá, így végül is kijelenthető, hogy mindenki lelkesen várja a legközelebbi fellépési alkalmat.

 

Lantos Lili 10. osztályos tanuló

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

 

A mappában található képek előnézete Rádiós_hittanóra