Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nem hétköznapi nyugdíjasok

2017.05.22

mihaleczku_jozsefne_kis.jpgMihaleczku Józsefné évtizedek óta Kazincbarcikán él, a városhoz fűződnek élete legfontosabb eseményei. Keresztény életében 1995-ben a Cursillo mozgalommal való megismerkedés hozott jelentős változást, az Egri Egyházmegyei Cursillo világi elnökeként is tevékenykedett.

A városban sokan ismerik Etelkát, aki végzettségét tekintve a pénzügyi és könyvelési feladatokban tud hatalmas segítséget nyújtani, de szívesen segít ott is, ahol kétkezi munkájára vagy teljesítőképességére van szükség. „Semmi lazítás! Ne fáradjunk el a jóban, velünk az Isten” – szól az idézet Don Bosco-tól, mely tökéletesen bemutatja számunkra Etelka néni személyiségét és az egyházközségben végzett aktív tevékenységét.

 

Milyen változásokat hoztak a Szaléziak az Ön életébe?

Mikor még csak hír volt, hogy a Szaléziak veszik át a plébániát, kicsit aggódtam, hogy mivel nekik a gyerekekhez szól a hivatásuk, mi lesz velünk idősebbekkel.

Első időkben kicsit aggódtam, mikor a gyerekhad megrohamozta a plébániát, hogy előbb-utóbb itt kő kövön nem marad, de lassan a gyerekekkel is megtaláltuk a közös hangnemet. Szívesen dolgozunk a nyári oratóriumok idején, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.

 

Milyen emlékeket ébreszt fel Önben az eddig eltelt időszak?

Az atyák egy része a gyerekeimmel egyidős. Mint anyának, nekem is jólesik, ha valaki segít a gyerekeimnek. Időnként ilyen szemmel is nézem az atyákat. Ha valami nem tetszik, vagy nem értek velük egyet, azt is el szoktam nekik mondani.

 

Mire emlékeszik vissza a legszívesebben? Melyek a legkedvesebb emlékei?

A nyári oratóriumokra szívesen emlékszem vissza. A sok mosolygós, vidám gyerek. Amikor hozzám futnak, ha menetközben megéheztek, ha lehorzsolódott a bőr a lábukról, ha megrándult a kezük. Ilyenkor kellően kiélhetem a nagymamaságomat.

 

Milyen érzéssel töltötte el Önt, hogy átvehette a Don Bosco-díjat?

Engem nagyon meglepett a díj. Úgy érzem nem tettem én ezért semmi különöset. Amit tettem, azt szívesen, örömmel tettem, nem azért, hogy dicsérjenek érte. Kicsit az is zavar, hogy már kevesebb az erőm, és nem tudok annyit tenni, mint amennyit szeretnék.

 

Mikor van szabadideje és mivel tölti legszívesebben?

Van a város végén egy hétvégi telkem. Szíves kertészkedek. Jó látni, ahogy kezdenek virítani a gyümölcsfák, nőnek a növények, érik a termés.

Sajnos az idő múltával kevesebb az erőm, de szívesen csinálom.

 

 

barna_istvan_kis.jpgA másik kitüntetett Barna István, aki szintén évtizedek óta él Kazincbarcikán. Vallásos családban nőtt fel, de a 60-as évek szele más irányba terelte, míg 1995-ben ismét rátalált Istenre. 1998-ban részt vett Egerben egy Cursillon, melynek köszönhetően végleg elkötelezte magát Isten mellett.

Azóta minden szabadidejét a templomban és a templom körül tölti. Aki rendszeresen jár ide, nagyon jól ismeri Pityu bácsit, aki szereti munkáját úgy végezni és ellátni, hogy az Isten dicsőségét és az emberek megelégedését szolgálja. „Aki alázatos és kedves, azt mindig szeretni fogja mindenki: Isten is és az emberek is.”

 

Hogyan került kapcsolatba a Szaléziakkal?

Egy cursillos kiscsoportban hallottam róluk Fenyvesi Dezsőtől, aki a Don Bosco Iskolában dolgozott. Ő mesélt arról, hogy a Szaléziak melyen sokat tesznek a hátrányos helyzetű gyermekekért.

 

Milyen változásokat hoztak a Szaléziak az Ön életébe?

Mivel gyermekközpontúak, sok gyerek fordul meg a plébánián, így megnövekedett a munkám, de szívesen teszem, amit tenni lehet és tudok.

 

Milyen emlékeket ébreszt fel Önben az eddig eltelt időszak?

A gyermekkorom emlékei jönnek elő. Milyen jó, hogy a mostani gyerekeknek már ilyen sok lehetőségük van. Oratóriumok, nyári napközi, foglalkozások, stb.

 

Mire emlékszik vissza a legszívesebben? Melyek a legkedvesebb emlékei?

Kedves emlékeim a nyári oratóriumok. A Szaléziak előtt is volt a plébánián nyári napközi, de max. 40-50 fővel. Mikor megtudtuk, hogy Gábor atya 100-120 fővel számol, kellően izgultunk az előkészületeknél. Ezt is meg lehetett csinálni, és jól sikerültek.

 

Milyen érzéssel töltötte el Önt, hogy átvehette a Don Bosco-díjat?

Meglepetés volt a Don Bosco-díj. Számomra azt bizonyítja, hogy az atyák figyelnek ránk, értékelik a munkánkat. Jóleső érzés.

 

Mikor van szabadideje és mivel tölti legszívesebben?

Szabadidőmben itt vagyok a plébánián. Szívesen gondozom a kertet. A kertészkedés a hobbim.

 

Mi motiválja Önöket, hogy még nyugdíjas éveikben is ilyen aktívan és kitartóan dolgozzanak?

Mióta nyugdíjasok vagyunk, több időnk jut arra, hogy segítsünk, ahol tudunk. Egyikünk sem olyan, hogy csak úgy lóbáljuk a lábunkat unalmunkban. Szívesen tevékenykedünk. Jó látni a két kezünk munkájának az eredményét. Mindketten szeretjük a rendet, szeretjük, ha hasznosak vagyunk.

Azt is szeretnénk, ha mások is kedvet kapnának, csatlakoznának hozzánk, hisz miénk a templom és a plébánia, kinek legyen rá gondja, ha nem nekünk, akik idejárunk.

Szívesen tesszük mindezt Isten nagyobb dicsőségére.

 

 

„Gondold meg, hogy csak a jótett tesz boldoggá.” – szólt Don Bosco, hogy ráébresszen bennünket arra, hogy milyen fontos is a jó cselekedet, mely egyszer eléri célját és boldoggá teszi azt, aki így él.

 

Ezúton is gratulálok a két díjazottnak, további munkájukhoz pedig Istentől erőt, kitartást és jó egészséget kívánok!

 

 

Mezőkeresztesi Beatrix

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

 

 

A mappában található képek előnézete Don Bosco-díjasok