Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szalézi Szent Ferenc Iskolanap

2017.01.26

A nevelőtestület a reggeli órákban előbb a félévi osztályozó konferencián zárta le a tanulók félévi eredményeit, de 10 órakor már a Szent Család templomban rendezték diákjainkat. mise.jpgAz ünnepi szentmisét Ábrahám Béla tartományfőnök atya celebrálta hat paptestvére közreműködésével. Prédikációjában névadónk életéről, mások iránt tanúsított szeretetéről és az emberek iránti figyelmességéről beszélt példaként állítva figyelmességét a diákok elé. Szalézi Szent Ferencet, aki a genfi püspöki széket is betöltötte, „a szeretet doktora” néven ismeri a közvélemény. De Paul Vincent (Páli Szt. Vince) azt mondta róla: ,,Milyen jó lehet az Isten, ha már a genfi püspök ilyen jó!''

Halála után alig 40 évvel, 1661-ben boldoggá avatták, 1665-ben pedig a szentek hozzá méltó közösségébe került. Névadónkról részletesebben itt lehet olvasni: Szalézi Szent Ferenc

Az iskolai szentmisét követően a vendégek és a tantestület az iskola diákjaival közösen átvonult a Don Bosco Sportközpontba, ahol kezdetét vette a Szalézi Gála, amelynek keretében a gimnázium diákjai, diákcsoportjai színes és változatos műsor keretében villantották föl művészi képességeiket. neptanc.jpgA műsorban különösen emlékezetes volt az Arany János műveiből készült irodalmi összeállítás, a tornász lányok bemutatója Svéd Mátyás hegedűjátékával Lajkó Félix-improvizáció címmel, a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola népitánc csoportjának gimnazistái és a Flash Táncstúdiós gimnazisták fellépése, valamint Pásztor Johanna szép éneklése.

A kulturális gála befejezését követően a színvonalas műsor résztvevői elfogyasztották a köszönetként az iskola részéről felajánlott tortákat, a nevelőtestület pedig tartományfőnök atya, a vendégek és a szalézi vezetők társaságában ünnepi ebéden vett részt a Sportközpont rendezvénytermében. 

 

Petróczi Gábor

igazgató

 

A mappában található képek előnézete Szalézi Iskolanap - Show