Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tanévnyitó a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

2017.09.04

tanevnyito-2017_mise_1.jpgA tanévnyitó szentmisét P. Vitális Gábor SDB plébános, a tartományfőnök vikáriusa celebrálta. A misét az iskolai kórus fiatalos, lelkes éneklése kísérte.

 

Az igehirdetésben először arról hallhattunk, hogy az evangéliumban az Úr Jézus mintegy „virrasztásra” hív bennünket: arra, hogy minden (iskolai) napon legyünk készek; figyelmesen, szorgalmasan munkálkodjunk. Majd ezek után egy híres filmbeli idézettel arra hívta fel figyelmünket, hogy az élet (az új tanév) olyan, mint egy bonbon: igyekezzünk minden nap valami jót kivenni belőle. Ugyanakkor tegyük is hozzá lehetőség szerint a magunkét, hogy ily módon gyönyörű életünk lehessen. Gábor atya ezután egy üveg lecsó segítségével szemléltette, mennyire fontos, hogy a mi életünkben is ott legyen minden szükséges hozzávaló (szorgalom, tanulás, igyekezet, barátság, odafigyelés másokra, Istenre való figyelés). Mindenkit arra buzdított, hogy igyekezzünk ilyen értelemben 100%-os életet élni. Azt is hangsúlyozta, hogy a gyakorlatban jól használható ismeretszerzés mennyire nélkülözhetetlen.

 

A szentmise végeztével P. Quadros Lytton Ervanto SDB, a gimnázium nevelési igazgatóhelyettese előre hívta az osztályfőnököket, ahol a kollégák egy díszes, kétrét hajtott papíron megkapták diákjaik névsorát. Ezt közös imádság kíséretében az oltár elé helyezték, Isten áldását kérve a tanulókra. 

 

A szentmise után Petróczi Gábor igazgató úr köszöntötte a megjelenteket, és tájékoztatott mindenkit az iskola vezetését és a tanári gárdát érintő változásokról. Bemutatta az új kollégákat: Halászné Molnár Krisztinát, Orbán-Vizes Krisztinát és Szopkó Rolandot, illetve az új igazgatóhelyettest, Molnárné Marczis Erzsébetet, aki Kovács László korábbi igazgatóhelyettest váltja ezen a poszton. A Szalézi rend részéről körünkben köszönthetjük Tóth Péter szalézi szerzetest is, aki az iskola lelki és mindennapi életében fog majd segíteni a diákoknak.

 

Az ünnepélyes, áhítattal teli és a lelki elmélyedésünket segítő szentmise közben mindannyian elcsendesedtünk, és lelkileg is ráhangolódtunk az új tanévre, az előttünk álló feladatokra, az élet-adta kihívásokra. Jó érzés tudni, hogy az új tanév is Istennel, az Ő házában kezdődhetett el. Bízhatunk azon isteni ígéretben, mely szerint „hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak,… mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” (Jeremiás 29:11)

 

Kérjük azért a jó Isten áldását az előttünk álló feladatokra, hogy mindannyian örömmel, lelkesen és a szeretet útján járva tudjuk megvalósítani kitűzött céljainkat akár diákként, akár tanárként. Jó, ha mindeközben megemlékezünk Bosco Szent János bölcs szavairól is: „Helyezzük magunkat Isten kezébe. Imádkozzunk és minden sikerül.”

 

Elleh Hajnalka és Sebőné Orosz Mónika, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanárai

Kazincbarcika, 2017.08.31.

 

A mappában található képek előnézete Tanévnyitó a gimnáziumban, 2017