Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Gobelin Öltögetők Körének adventi kiállítása a Szent Család-templomban

2018.12.18

Engedjék meg, hogy mindenekelőtt név szerint is megemlíthessem a szakkör tagjait: Almási Dezsőné, Barta Józsefné, Gondos Imréné, Lagzi Kovács Istvánné, Mariska Györgyné, Nagy Lajosné, Veres Tivadarné. A Gobelin Öltögetők Körének vezetője pedig Kissné Király Piroska nyugdíjas pedagógus, aki – már csak számomra kedves Kollégám, Kiss László magyar-történelem szakos nyugalmazott tanár feleségeként is – személyes jó ismerősöm.

Most hadd mondjak néhány szót arról, hogyan indult meg, majd hogyan teljesedett ki az Öltögetők Körének művészeti tevékenysége. 2015 és 2017 között a Kazincbarcikai Önkormányzat civil pályázatának támogatásával tűgobelin képeket készítettek a városunk nevezetességeiről, ezek a képek a városunk múltját és jelenét ötvözik.

A kiállítás indító állomása a Kisgaléria volt 2016 őszén. Az első siker láttán célul tűzték ki egy vándorkiállítás elindítását Magyarország megyejogú városainak kiállítótermeibe, amely 2016 novemberében Tatabányáról indulhatott útjára. 2017 novemberében Sárospatakra került a tárlatuk, majd 2018-ban Debrecenben, Kiskunhalason, Nyíregyházán és Miskolcon mutatták be alkotásaikat. 

Szeptember 6-án nyílt a kazincbarcikai Mezey István Művészeti Ház galériájában „Gobelinek a lakásban” elnevezésű kiállításuk, ahol gobelin párnákat és egyéb lakást díszítő tárgyakat mutattak be. Október 8-án Kazincbarcikán a Don Bosco Sportközpontban a Kazincbarcikai Egyesületek Fórumának szervezésében mutathatták be Mátyás király udvarát és korát ábrázoló gobelin képeiket, majd egy válogatott anyagot vittek Sajókazára a Radvánszky-kastélyban megrendezésre kerülő regionális kiállításra.

Az adventi időszak elmúltával pedig 2019-ben megújulva folytatódik majd az alkotók vándorútja: „Itt születtem, itt lakon én” - tűvel festett Magyarország című vándorkiállításuk, melyet a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Gimi Galériájából indítanak el és a kiállítási helyszínek elsőként Budapest kerületei lesznek.

gobelin_kiallitas_2018-12-16_b1.jpgA Szent Család-templomban rendezett adventi kiállításuk azt mutatja, hogy kezük és szívük nyomán a szépségnek, a művészetnek, a léleknek az adventtel való találkozásának lehetünk személyes tanúi. A kiállított adventi képek azt tükrözik, hogy készítőiknek mondanivalójuk van számunkra, ami a hagyományos és modern kézimunka iránti tiszteletről és szeretetről, a tudásvágyról és az igényességről az önképzés és a fejlődés képességéről is szól.

És szól az adventi várakozásról, a készülődésről, az esendő lélek nyugalmáról, a megfáradt ember bizonyosságkereséséről. Hitvallásuk: „ A fonal formálja a szemet, a gobelinezés összekovácsolja a barátságot, a kézimunka pedig összeköti a nemzedékeket.” (Karen Alfke). Fonalaikkal most minket kötöttek össze az Úr Jézus Krisztussal, az ő születésével, lelkünk tisztogatásával, tekintetünknek a fontos dolgokra való irányításával.

 Urunk, Jézus Krisztus, teremts bennünk csendet, hogy az adventi időben Rád, a Te szavadra, útmutatásodra, szeretetedre figyelhessünk.
Teremts bennünk csendet, hogy meghalljuk az adventi örömhírt: emberként fogsz megszületni. 
Teremts bennünk csendet! A hit ajándékát elfogadó csendet. 
A Te titkaidat elfogadó csendet. 
A Te szeretetedet elfogadó csendet. 
A Megváltó érkezését váró csendet. 
A lélek mélyén megszülető öröm csendjét. 
Amen

Ezzel a rövid adventi imával a Gobelin Öltögetők Körének adventi kiállítását megnyitom. Kívánom, mindannyian leljék örömüket az itt kiállított csodákban, ahogyan örömünket leljük az adventi várakozásban és a Megváltó eljövetelében. Köszönöm a figyelmet!

 

A mappában található képek előnézete Gobelin_kiallitas_2018-12-16