Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szalézi siker az országos ünnepi rajz- és esszépályázaton

2018.03.08

A címerek és zászlók mindig a közösség egybetartozásának a kifejezői, jelképei. Hányatott sorsú nemzetünk sok évszázados történelme azt bizonyítja, hogy a magyarság-tudat mindig erősen élt népünk tagjaiban, és ez mindig kifejezésre került a nemzeti összetartozásunk jelképeiben, különösen a magyar zászlóban és címerben.

A versenykiírás témája: a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat kellett adott technikákkal, sajátosan, esetleg történelmi eseményekbe ágyazottan, illetve történelmi személyek ábrázolásával megjeleníteni. Kevés technikai megkötöttség volt, a pályázók fantáziájának bőven teret adtak. A beérkezett pályaműveket nívós művészek és híres közéleti személyiségek zsűrizték.

 

hatba_szurt_herceg_kis.jpgEmily A/3-as méretű festményt készített. A képén sajátosan ábrázolta országunk zászlójának színeit, méghozzá úgy, hogy Magyarországot közben megszemélyesített formában egy fiatalemberként jelenítette meg. A versennyel kapcsolatban megkérdeztük Emilyt:

  • Mi adta az ötletet az alkotáshoz?
  • Amikor belegondoltam, mivel tudnám Magyarország történelmét egy képben visszaadni, több ötletem is volt. Végül aztán történelmi múltunk kapcsán főként az átélt háborúkra és megpróbáltatásokra, és nemzetünk állhatatosságára, kitartására terelődött a figyelmem. Innen próbáltam ihletet meríteni a munkámhoz.
  • Mennyi időben tellett? Mennyi munka volt benne?
  • Ha mindent beleszámolok, akkor mintegy két-három nap kellett a megvalósításához.
  • Mit szeretnél üzenni ezzel a képpel?
  • Érdemes elgondolkodnunk országunk történelmén, és azon, hogy mennyi fájdalmat okoztak neki nemcsak a külső támadások, hanem a belső széthúzások is. Ezek ellenére még mindig áll az országunk. A jövőt illetően egyfajta reményteli érzést szerettem volna kifejezni azzal, hogy egy fiatalemberként ábrázoltam hazánkat.
  • Mik a terveid e téren a jövőt illetően?
  • A rajzolás az életemben mindig is fontos szerepet töltött be. Szeretek kísérletezni különböző technikákkal, színekkel és műfajokkal; szívesen próbálok ki új, akár digitális rajzeszközöket is. Remélem, hogy a jövőben is részt tudok venni hasonló pályázatokon.

A díjátadó március 16-án Budapesten a Várkert-bazárban lesz. Ez ugyanis az a nap, melyet a magyar országgyűlés kijelölt a magyar zászló és címer emléknapjául, amely nemzeti összetartozásunkat hivatott kifejezni. Az elkészült műveket pedig Budapesten fogják majd kiállítani, ahol – az elmúlt évekhez hasonlóan – az érdeklődők is megtekinthetik.

 

Emily sikeréhez szívből gratulálunk!

 

Ár Eszter és Kun Nikolett, 9. C osztályos tanulók

Elleh Hajnalka, a Szalézi Szent Ferenc gimnázium tanára