Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„Gyermekszívvel az Isten házában” ( II )

2017.06.20
  • Nos, először is azt kell, hogy mondjam: a papok számára csodálatos élmény az, hogy sok ministráns van körülöttük. Nagyon jó, hogy sok fiatal ünnepeli velünk együtt az Eukarisztiát. S számomra nagy öröm, hogy itt látom őket, és hogy velük együtt, az ő segítségükkel tudom a misét celebrálni. Ez a mostani csoport tele van fiatalokkal, szép jövő áll előttük. A többi fiatal számára jó példát mutatnak. Pozitív jel számunkra az egyházban az, hogy ez a fiatalokból álló csoport ilyen lelkes. Sőt mi több, jövőre néhányan a gimnázium diákjai lesznek, és úgy vélem, előnyünkre fog válni, hogy amikor majd itt, az iskola keretein belül lesznek liturgikus ünnepeink, lesznek közöttünk olyanok, akik már rendelkeznek tapasztalatokkal; olyanok, akik lelkesen szolgálják Istent az egyházban.

     

    ministrasok2.jpg

     

  • Hogyan tudta elérni, hogy ezekben a fiatalokban érdeklődés ébredjen e szolgálat iránt?

     

  • Véleményem szerint az egyik legnagyobb ösztönzést az jelentette számukra, hogy hívtuk őket, hogy jöjjenek, és szolgáljanak velünk együtt az Eukarisztiában. Lehetőséget adtunk nekik arra, hogy egyfajta szolgálatot végezzenek. S amikor a fiatal azt érzi, hogy rá szükség van, és neki is van tennivalója, akkor egyre nagyobb lesz benne a motiváltság. De ha pusztán csak eljárogat a templomba, passzív résztvevőként, egy idő után elveszíti a lelkesedését. Ám ha adunk neki valamiféle munkát, felelősséget, sokkal motiváltabb lesz arra, hogy járjon. Úgy vélem, hogy nekünk, papoknak nagyon fontos, hogy komolyan vegyük ezt a dolgot, és feltegyük a kérdést: mi a fiatalok és gyermekek helye ma az egyházban? Ha nem adunk nekik semmilyen feladatot, vagy felelősséget, akkor el fogjuk őket veszíteni. S a fiatalok számára adható egyik legnagyobb felelősség az, hogy ministránsok lehetnek. Ez egy olyan terület tehát, amin még sokat kell dolgoznunk. Az is fontos, hogy egy közösséget, csoportot szervezzünk és építsünk ki. Az egyik ugyanis maga után „húzza” majd a másikat, és jönni fognak. Ha sikerül kiépítenünk ezt a közösséget, akkor valóban fogjuk tudni őket motiválni arra, hogy egyre többen jöjjenek, és vegyenek részt a ministráns szolgálatban. Ez tehát nemcsak a szolgálatról szól, hanem arról is, hogy egy jó kis közösséget felépítsünk. Így fogjuk tudni őket arra biztatni, hogy továbbra is szolgálják az Urat az egyházban.

     

  • Lytton atya, volt-e Ön is ministráns gyermekkorában?

     

  • Igen, én is voltam ministráns. Nagyon élveztem ezt a szolgálatot. Akkoriban egyfajta pontrendszer működött nálunk ezzel kapcsolatosan. S volt egy év, amikor én nyertem el a legjobb ministráns díjat. Minél több szentmisén vettünk részt, és minél inkább odaszántuk magunkat erre a szolgálatra, annál több pontot kaptunk. A végső pontszámok alapján egyszer én nyertem el ezt a megtisztelő címet. Nagyon örültem neki. Voltak napok, amikor igen korán kellett felkelnem, és siettem, hogy elérjek a 6 órás reggeli szentmisére. De kitartóan jártam, és úgy éreztem, valóban fontos szolgálatban veszek részt. Szép és nemes feladatnak tartottam.

     

  • Ez segített-e Önnek abban, hogy a papi pályáján elinduljon?

     

  • Igen, sokat segített a hivatásomban, az elhivatottságomban. Ministránsként nagyon közel voltam az oltárhoz. Ez a szolgálat nem „kényszerített” bele a papi elhívásomba, ám sokat segített abban, hogy növekedni tudjak. Ekkor kezdtem el ugyanis imádkozni. Láttam azt, hogyan imádkoznak a papok, és ez nagyszerű példa volt számomra, melyet aztán igyekeztem követni, hogy én is megtanuljak imádkozni. S hasznos volt a téren is, hogy megismerjem és elsajátítsam a katolikus liturgiát. Megtanultam, hogy szolgáljak, hogyan olvassak fel, hogyan mozogjak a templomban, és hogy mit is jelent az: jelen lenni az egyházban. Tehát mondhatom, hogy igen, ez nagymértékben segített előremozdulnom a jövőbeli elhívatásomban, a papi pályán. Sőt, a papi szeminárium elkezdésekor is előnyt jelentett számomra, mert már otthonosan mozogtam ebben a közegben, ismertem a szertartást, és könnyebb volt elsajátítanom a szükséges tudnivalókat. E szolgálat közben ugyanis az ember sok pappal találkozik. Látjuk őket, halljuk, ahogyan imádkoznak, és mindez jó példa és ösztönzés mindenki számára. Tehát mondhatni, hogy többféle módon is profitáltam a ministráns szolgálatból.

     

  • Hogyan bátorította Don Bosco a fiatalokat arra, hogy részt vegyenek e szolgálatban?

     

  • Don Bosco nagyon okosan foglalkozott ezekkel a fiatalokkal. Közülük sokan nem voltak katolikusok, nem voltak keresztények. Kezdetben hitoktatásban részesítette őket, tanította őket a katekizmusra, a hitre. E fiatalok számára jutalom és megtiszteltetés volt, hogy Don Boscóval együtt lehettek ott az oltárnál, és ministrálhattak az általa celebrált szentmisén. A legjobb fiataloknak mindig lehetőséget adott arra, hogy szolgálhassanak. A fiúk igyekeztek a lehető legjobban tanulni, hogy ily módon vele szolgálhassanak majd ott kint, az oltárnál. S Don Bosco nagy odafigyeléssel végezte a szentmise celebrálását. A gyermekek, a fiatalok mindig is fontosak voltak számára. A prédikációi és a szentmiséi „gyermekbarát” jellegűek voltak. A szentmisét úgy mutatta be, hogy az tetszetős legyen az ifjúság számára, hogy ily módon ők is mindinkább átélhessék azt a szívükben. Ez tehát nem csak arról szólt, hogy monoton módon elmondták az imádságokat, az elejétől a végéig. Don Bosco a szentmisét vonzóvá tette számukra. Pontosan ezért mindig sok olyan fiatal volt, akik tényleg járni akartak a templomba. Don Boscót különösen érdekelte a fiatalok lelkének állapota; ő az Eukarisztiát az egyén életének a középpontjába helyezte. Így hát a szentmise központi szerepet töltött be az Oratóriumban, az iskolában. Hívta a fiatalokat, barátságos és szeretetteljes módon, és sokan már csak emiatt is eljöttek. Kapcsolatot épített ki velük, és a fiatalok felismerték, hogy tényleg azt akarta: boldogok legyenek, és békesség legyen a szívükben és lelkükben. Az Eukarisztia ebben központi szerepet töltött be. Így, az Oratórium és az iskola mindennapi életének megszervezésekor a szentmise mindig nagy jelentőséggel bírt. A fiataloknak természetes volt, hogy eljártak a misére. Tudták, hogy növekedniük kell a lelki életükben, boldogok akartak lenni, és vágytak a szívbeli békességre. Don Bosco így nevelte a fiatalokat, és vonta be őket az egyház életébe.

     

  • Kedves Lytton atya, köszönöm szépen az interjút.

 

Az interjúk készítése egy élmény volt számunkra. Jó volt közelebbről megismerni a fiatal ministránsokat. Lytton atya szavai is nagy buzdítást jelentettek. Reméljük, hogy Isten segítségével egyre több fiatal kedvet kap majd erre a nemes szolgálatra, és minél többen csatlakoznak a ministránsok lelkes, ifjú csapatához!

 

 

Mezőkeresztesi Beatrix és Elleh Hajnalka
a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanárai