Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A MÁRIABESNYŐI NAGYBOLDOGASSZONY NYOMÁBAN

2015.10.20

Zarándoklat a Kazincbarcikai Római Katolikus Plébánia híveivel a karitász csoport szervezésében

         2015. október 3-án, szombaton a reggel hűvössége fényes napot ígért. Örömmel készülődtem a máriabesnyői zarándoklatra, ahol még sohasem jártam. A Szent Család templom előtt a sárga panorámás autóbusz megtelt jókedvű utasokkal. Mindannyian várakozásteljes szívvel és lélekkel tekintettünk e csodás nap elé. Andrásfalvy János SDB atya, a karitász csoport vezetője  egyeztette az utaslistát, bemutatta az autóbusz vezetőjét, hogy  egy keresztény nagycsaládként induljunk útnak.

         Az időpont, és az úti cél nem véletlen, október Szűzanyánk hónapja. Hisszük, hogy az Atyaisten leánya, a Fiúisten édesanyja és a Szentlélek jegyese megáldja utunkat, imáink kéréseit. János atya javaslatára az örvendetes rózsafüzér titkait ajánlottuk fel hazánkért, az idősekért, az egyház imaközösségeiért és tagjaiért. A robogó autóbuszban az ima és ének hangjai - hangszórón keresztül betöltötte a légteret, és szívünk rejtett titkait. Az autópályán gyors iramban haladtunk. Már tíz órakor a máriabesnyői kegytemplom közelében húzódó árnyas fák alatt landolt az autóbusz. A nap fénye betöltötte a hatalmas bazilikát, amely a domb tetején már nyitott ajtókkal várt bennünket. Kedves idegenvezetőnk szeretettel fogadott bennünket.  Elmondta, hogy ez a hely Szűz Mária kegyhelye, amelynek története 1759-ig és még korábbra nyúlik vissza. A régi kápolna bontásakor egy csontból készült Mária szobrot találtak itt. Grassalkovich Antal gróf - e birtok akkori tulajdonosa – elhatározta, hogy a Szűzanya tiszteletére ezeken a romokon építteti újra a templomot. Az olaszországi Loretóból hozatott egy méter magas Szűz Mária kegyszobrot, amelyet a főoltár mögött mi is láthattunk. Villantak a fényképezőgépek, hogy a templom bazilikává emelt csodás szépségeit megörökítsük. A felsőtemplom jelenlegi főoltára 1917-ben készült el. A falfestmények és az üvegablakok 1942-ben nyerték el jelenlegi szépségüket. A grófnak és családjának kriptáját is megnéztük, amelynek felújítása 1998-ban fejeződött be. Mély főhajtással adóztunk Grassalkovich Antal előtt, akinek nevéhez több mint tizennyolc templom építése fűződik, és kolostorok, rendházak is.

A szentmisét vezetőnk - Andrásfalvy János SDB atya celebrálta, két ministráns is volt. Az énekeket a templom akusztikája még zengőbbé, édesebbé tették, amelyeket János atyánk az alkalomnak megfelelően választott. E szent helyen a prédikáció lelkünkig ért, amelynek evangéliuma mintha erre a napra íródott volna. Úgy hiszem mindannyian megtaláltuk benne, amit itt keresünk. „A tanítványok boldogsága - Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok..” (Lk.23) – Úgy éreztem, ez most az én boldogságom is, hogy ezen a kegyhelyen szentmisén vehetek részt. A szentáldozás és mise végeztével az áhítat csodája betöltötte lelkünket.

A szentmise után a kegytemplom melletti hegyi parkban a Mária Múzeum és a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház található, amelyet megnézhettünk. A templomudvaron a szabadtéri szentmisék helye is gyönyörű szépen van kialakítva, amelynek lépcsőin megpihentünk. A bazilikában két órakor újra összegyűltünk, amikor János atyával a Boldogságos Szüzet tisztelő Don Bosco litániát énekeltük el. További utunk Mogyoródra, a Segítő Szűz Mária Leányaihoz, a Don Bosco Nővérekhez vezetett. Beatrice nővér és Mária, szalézi munkatárs már a kapuban vártak ránk. Örömmel köszöntöttük egymást. Megcsodáltuk az épületet, amelynek udvarán egy hófehér Szűzanya szobor mellé gyülekeztünk. Meghallgattuk az épület és letelepedésük történetét. Több, mint száz éve működik a rend. Mogyoródon kívül még Budapesten és Egerben tanítói, nevelői segítő munkát végeznek, óvodától egészen egyetemi korosztályig. Oratóriumokat és ifjúsági központokat tartanak fenn, a település-vezetők és egyház segítségével. A missziókban egészségügyi, szociális, karitatív tevékenységet folytatnak. Nyolcvannyolc országban 15546 nővértársuk tevékenykedik. Kérdésünkre elmondták, hogy Don Bosco lelki örökségére épülve Mogyoródon óvodát vezetnek, oratóriumot és hitoktatást végeznek. Az első fogadalom után, hat év múlva válhatnak a rend örök tagjaivá. Finom süteményekkel, pogácsával, üdítővel kínáltak bennünket. A lelki táplálék után jólesett a finom testi táplálék is. Megtekintettük a rendházhoz közel lévő, általuk vezetett, magas színvonalat sejtető óvodát, amely EU pályázat útján épült.

A városban éppen szüreti felvonulás ünnepség folyt. Előttünk vonultak a feldíszített lovasok, kocsik, traktorok és magyaros ruhában öltözött fiatalok. János atya ismerőse révén külön köszöntöttek bennünket, kazincbarcikaiakat! Ekkor az idő már késő délutánba hajlott. Elköszöntünk a nővérektől, akik megígérték, hogy viszontlátogatásra alkalomadtán eljönnek hozzánk.

Gépkocsivezetőnk nagy bánatára útközben elveszett az autóbusz első rendszámtáblája, amelyet már hiába kerestünk. Ennek hiányában, de lelkiekben feltöltődve indultunk visszafelé. Jóleső érzéssel dőltünk hátra az autóbusz ülésein. Mindannyian érezhettük ennek a napnak jótékony hatásait, azt, hogy zarándokutunk emlékei életünk végéig elkísérnek. Jómagam nagyon boldog voltam, hogy láthattam ezt a csodás máriabesnyői kegyhelyet, ahonnan néhány pillanatkép megörökítésre került.  Visszautunkon János atya egyházközségünk csoportjainak vezetőit, tagjait kérte meg, hogy beszéljenek kicsit arról, milyen tevékenységet folytatnak. Imacsoportjaink működése, a hitélet erősíti lelkeinket, egyházközségünk életét. Tudjuk, hogy Don Bosco segítői szándékának szellemében sem könnyű a nehéz sorsú fiatalok összefogása. Ízelítőül pár történetet hallhattunk János atyától arról, milyen kemény munkát és türelmet jelent egy-egy eset megoldása. Köszönetet mondtunk János atyának ezért a lehetőségért, hogy a karitász csoporttal karöltve, lelkiekben feltöltődve részt vehettünk ezen a csodás zarándokúton. Imáinkkal segíteni fogjuk azt a kemény munkát, amelyet papjainkkal együtt végeznek.

Isten áldását kérjük tevékenységükre.

 

Óh, Mária, Isten anyja, énnekem is jó anyám.

Szívemnek szent lángbuzgalma dicsér későn és korán.

Bánatomban, örömömben, jó s balsorsban csak ezt zengem:

Üdvözlégy Szűz Mária, üdvözlégy Szűz Mária.

(búcsúsok éneke)

 

Kazincbarcika, 2015-10-05.

                                                                  Zvadáné Farkas Erzsébet  

 

A mappában található képek előnézete Máriabesnyő