Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idősek napi ünnep a kazincbarcikai egyházközségben

2016.10.31

Hosszú sor kígyózott a gyóntató helységek előtt, sokan várták és éltek is vele, hogy megszabaduljanak terheiktől és tiszta lélekkel vegyék fel a kiszolgáltatott szentséget. A főleg idősebb hívek részaránya növekedett a szentmise kezdetére várók között. Plébános úr szentmise utáni tanításában kiemelte a felkészülés tisztaságának feltételeit, hogy azzal is felhívja figyelmet a szentség kiszolgáltatásának alapvető elvárásaira. Tanítását azzal fejezte be, hogy szeretettel hívta a 65. év feletti és a szentségekhez járultakat, segítőket, hogy jöjjenek és fogyasszuk el közösen a szerény, de szeretettel adott ebédet.

A vendéglátást a KARITÁSZ biztosítja azzal a céllal, hogy ünnepélyesebbé tegye ezt a felemelő és emlékezetes eseményt. Az agapé jó hangulatban kezdődött.

Az egyházközség ifjú zenészeinek, színjátszóinak előadásával, vidám zenével, jelenetekkel, hozzászólásokkal, előadásokkal emelték az ünnep hangulatát.idoseknapi_unnep_1.jpg

 

Majd következett a finom ebéd. Köszönjük mindazoknak e szép napot, akik munkájukkal, támogatásukkal biztosították, emelték az ünnepünk hangulatát.

idoseknapi_unnep_2.jpg

 

Binó Imre