Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ünnepelt a Kazincbarcikai Karitász

2016.06.14

unnepelt_karitasz.jpgRövid szeretetvendégség után a Lukács hotelban folytatódott ünnepünk.
Andrásfalvy János atya, jelenlegi karitász vezető köszöntötte a jelenlévőket, majd Begov Ferencné alapító visszaemlékezését hallgattuk meg az elmúlt húsz évről. Ezt követték Dr. Medvegy János címzetes apát úr és Iváncsy Balázs plébános úr emlékezései, jókívánságai a következő évekre. Klimon István alpolgármester úr, a Városi Önkormányzat képviselője röviden összefoglalta a karitász csoport működését saját szemszögéből nézve. A karitász csoport többi tagja is beszámolt egy-egy élményéről, amelyeknél együtt könnyeztünk: hol a meghatottságtól hol pedig a kacagástól.
Főtisztelendő Árvai Ferenc atya, a főegyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója rövid és tartalmas előadást tartott a Katolikus Karitászról, amely nemzetközi önkéntes szervezet, a világ minden táján jelen van. Az irgalmasság cselekedeteit napjaink karitász életében is gyakorolhatjuk, s a hívő keresztény szeretetcselekedeteit tapasztalva mondhatják: "Ha maguk ilyen jók, akkor milyen jó az Isten?"

 

Kitüntetést is hozott Begov Ferencné, Katika részére kiváló lelkiismeretes munkájáért.
Több karitász tag is részesült oklevélben áldozatos munkájáért, és mindenki kapott egy cd-n egy képgyűjteményt az elmúlt évek fényképeiből. Mint alapító tag, örömmel vettem részt az ünnepségen, jó volt áttekinteni azt a sok fényképet, amely az elmúlt évben készült. Jó volt együtt lenni a régi és új tagokkal.


Az ünnep zárásaként a csónakázó tóhoz mentünk, ahol egy rögtönzött Mária oltár előtt elénekeltük a loretói litániát, és hálát adtunk Istennek az elmúlt 20 évért és a mai napra kapott csodálatos szép időért. Köszönjük még Gábor atyának és minden szervezőnek. A Jó Isten mindig óvja és vigyázzon rájuk.

 
Juhász Imréné
 alapító tag

 

A mappában található képek előnézete Ünnepelt a kazincbarcikai Karitász