Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VISSZATEKINTÉS ÉS TERVEZÉS

2015.09.08

„Múltamat irgalmasságodba, jelenemet szeretetedbe, jövőmet gondoskodásodba ajánlom!”

 

Augusztus 29-én ismét évértékelést tartott csapatunk a Sas-fészekben, áttekintettük az eltelt cserkészévet, felmértük erőnket, lehetőségeinket, és ennek fényében megterveztük az új, 2015/16-os cserkészév első hónapjainak programtervét. A terv elkészült, kidolgozás alatt áll.

 

Most azonban mégis a visszatekintésé legyen a főszerep, hiszen – még ha csapatunk szerény létszámmal is rendelkezik, - folyamatos „jó munkát” végzett a mögöttünk álló négy hónapban is, amelynek eseményeiről nem számoltunk be, hiszen nincs arra sem idő, sem hely, hogy minden egyes eseményről beszámolót írjuk. Így ezek a programok az azokon részt vevők kedves emlékeivé válnak csupán, de átfogóan most beszámolunk róla, mit csinál egy cserkész májustól augusztusig, milyen programokon vesz részt a mi lehetőségeinkhez képest – azzal a reménnyel, hogy vannak még cserkész-lelkű fiatalok, akik még nem találtak ránk, de kedvet éreznek ahhoz, hogy a „boldogulás ösvényén” járjanak.

 

bogracsozas.jpg A nyári időszakhoz természetesen hozzátartozik a szabadtéri bográcsozás, amelyet idén a Sajó barcikai holtága mellett ejtettünk meg, s a lecsót némi játékkal vegyítettük, míg a folyó sajószentpéteri részén hódvárat kerestünk, és vizeskedtünk egyet a forróságra való tekintettel egy biztonságos részen. Hozzáteszem gyönyörű helyeket találtunk, és új lehetőségeket is egy újabb szabadtéri főzéshez.

 

 

kormenet.jpg

 

Örömmel részt vállaltunk Egyházunk rendezvényeiből is, így már 6. alkalommal vettünk részt a Szűz Mária – Keresztények segítsége körmeneten, újra díszíthettünk Úrnapi sátort, cserkészként kísérhettük az Oltári Szentséget a körmeneten, és 14 alkalommal álltunk sorfalat a Szent István királyunk tiszteletére celebrált Szentmisén – most a Szent Család templomban.

 

 

Látogattak meg minket cserkészkerületi vezetők, stratégiai megbeszéléseket folytattunk velük nem csupán itt Kazincbarcikán, de egy hangulatos túra közben is. Mindig nagyon örülünk, ha vendégül láthatjuk cserkésztestvéreinket, és a barcikai vendégszeretet jó hírét is igyekszünk erősíteni, hitelessé tenni.

 

Természetesen táboroztunk is, idén augusztusban, melyről részletes beszámoló is készült. A jól sikerült eredményes tábort egy „nulladik” építkezős-tervezős nap előzte meg. Hagyományainkhoz híven, az utolsó napon egy „after”-t is tartottunk, itt a Sas-fészekben, ahol immár 10 nap kellemes fáradtságával, de mégis felfrissülve beszéltük meg a tábor élményeit, legemlékezetesebb pillanatait, fényképeket, és videókat nézegetve…    

 

Augusztus 20-án 21 órakor megtartottuk a Szent Teréz templom kertjében a Magyar Szolidaritás Tábortüzét, néhányan leutaztunk Balatonmáriafürdőre, hogy részesei lehessünk Barlay Szabolcs atya 2015-ös lelkigyakorlatának az Indít-Lak-ban, és 6. alkalommal nekivágtunk Nagyboldogasszony-portyánknak is a Martonyi kolostorhoz, hogy ott töltsünk a szabadban egy éjszakát, s ez a maga tervezett, és „föntről kapott” élményeivel újra feledhetetlen perceket adott az ott lévőknek.

 

Végezetül, csapatunk a nyári időszakban is megtartja foglalkozásait a Plébánián, a Sas-fészekben, vagy a játszótereken, ha éppen nem megy sehová, vagy ha ki is marad egy-egy alkalom, de úgy érzem, a közösségi együttlétek, a társasjátékok, vagy a játszótereken eltöltött órák a nyár melegében is hiányoznának, ha otthon ülve telnének el értékes napjaink.

165. sz. Jókai Mór cserkészcsapat

 

A mappában található képek előnézete Beszámoló_2015