Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Urnatemető

2020.12.12

Urnatemetői szabályok

 

Az Urnatemető

KAMERÁVAL MEGFIGYELT TERÜLET !!!

 

Ahhoz, hogy a kegyeleti helyünk szép maradhasson,

mindannyiunknak hozzá kell járulnunk, akik rendszeresen felkeressük szeretteinket és tiszta, kulturált körülmények között szeretnénk imádkozni értük.

Tisztelettel kérjük, hogy az alábbi urnatemetői szabályokat, tartsuk be.

 

  1.  Az Urnatemetőben tűzvédelmi okokból!

NYÍLT LÁNG HASZNÁLATA TILOS!!!

 

  1. Kérjük Önöket, hogy temetések alkalmával ne hozzanak koszorút, sírcsokrot, virágtálat, és kérjék meg a hozzátartozóikat, rokonaikat, ismerőseiket, hogy kegyeletüket „egy szál virág” elhelyezésével róják le.

 

  1. Elhunytjaink lelkiüdvéért SZENTMISE kérhető ebben a templomba.
  2. Az urnatemető egész területén tartsuk be a csendet, tartózkodjunk minden hangoskodástól.
  3. Egy urnafülkében csak egy urna helyezhető el.
  4. Az urnafülkét lezáró előlap csak egységesen márvány, a felirat, jelkép csak fekete színű lehet. A betűtípus és a szöveg tetszőleges.
  5. Virágot csak a kijelölt helyen elhelyezett virágtartóba tehetünk, az urnafalra semmiféle virágot, koszorút, emléktárgyat, fényképet elhelyezni, felragasztani tilos.
  6. Művirágot a kolumbáriumba behozni és ott elhelyezni nem szabad!
  7. A kolumbárium nyitva tart: mise előtt 1 órával és egész mise alatt.

H.-Sze.-P.: 17,00 – 19,00-ig ; Szo. – V.: 8,00 – 12,00-ig

  1. Az Urnatemető az Altemplom bejáratán át látogatható!

Így tiszteletben tarthatjuk a szentmise csendjét és a résztvevők áhítatát.

  1. Aki a fenti szabályokat nem tartja meg és a figyelmeztetést sem veszi figyelembe, akkor a kolumbáriumban elhelyezett tárgyakat haladéktalanul eltávolítjuk.

Kérjük, mindezt ne csupán korlátozásnak tartsák, hanem mindannyiunk érdekének, hogy ez a hely

méltóan tudja megőrizni, az itt nyugvók emlékét.

 

Urnahelyek a Plébániai Hivatalban válthatók:

(3700 Kazincbarcika, Dózsa György út 35.

(Tel.:48/512-396.; Horváth Terézia : 06-30-564 3384)

Hivatali órák ideje:

Hétfő – Szerda – Csütörtök - Péntek.: 8,00-13,00

 

Az urnahelyek jelenlegi ára: ( 50 évre ) változó, a fülke  helyének megfelelően.

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

urna.jpgURNAHELY ÁRAK 2021. JANUÁR 1-TŐL

 

A Szent Család Plébániatemplom altemplomában urnahelyek vásárolhatók 50 évre.

 

  • a legfelső sorban   170.000.– Ft
  • felülről a 2. sorban 170.000.– Ft
  • felülről a 3. sorban 200.000.– Ft
  • a középső sorban   200.000.– Ft
  • alulról az 3. sorban 200.000.– Ft
  • alulról a 2. sorban  170.000.– Ft
  • a legalsó sorban    170.000.– Ft

 

 Az URNAHELY ÁRA  A FEDLAPOT IS TARTALMAZZA.

 

URNATEMETŐ

Évközi nyitvatartása

Hétfő: 17,00-től 19,00-ig.
Szerda: 17,00-tól 19,00-ig.
Péntek: 17,00-től 19,00-ig.
Szombat: 8.00-től 12.00-ig.
Vasárnap: 8.00-tól 12.00-ig.

 

2021.

Halottak napja és Mindenszentek
 

Okt.  29.               Péntek       17,00 - 19,00
Okt.  30.              Szombat    8,00 - 19,00
Okt.   31.              Vasárnap    8,00 - 19,00
Nov.  01.              Hétfő          8,00 - 19,00
Nov.  02.              Kedd          8,00 - 18,00

November 02-án Kedden Szentmise az Altemplomban 18°° órakor elhunytjainkért.

Nov.  03.              Szerda       8,00 - 19,00
Nov.  04.              Csütörtök   8,00 - 19,00
Nov.  05.              Péntek       8,00 - 19,00
Nov.  06.              Szombat     8,00 - 19,00
Nov.  07.              Vasárnap   8,00 - 19,00

 

A virágokat a halottak napjára való tekintettel  -
október 30. – november 07.- között lehet az urnahelyek előtt hagyni.
Nyomatékosan kérjük a hozzátartozókat, hogy
gyertyát csak az arra kijelölt helyen gyújtsanak ,
a bejárati ajtón kívül elhelyezett mécses tartón!!!

Az urnahely elé elhelyezett, felragasztott, beszúrt virágot, meg nem engedett tárgyakat eltávolítjuk.

November 8-án a virágokat a kijelölt helyre tesszük,
a cserepes virágokat a templomtérben helyezzük el.

Megértésüket köszönjük.

 

2021. Advent – Karácsony

Adventi időben (November 28-tól december 24-ig):

 

Hétfőn :  reggel 5 órától 7 óráig; délután 17 órától 19,00-ig;
Szerdán reggel 5 órától 7 óráig, és délután 17 órától 19,00-ig;
Pénteken reggel 5 órától 7 óráig, délután 17 órától 19,00-ig;
Szombaton (a szokott módon) reggel 8 órától 12,00-ig.
Vasárnap (a szokott módon) reggel 8 órától 12,00-ig.

December 24-én pénteken nincs nyitva az Urnatemető

A december 25-től január 1-ig terjedő időszakban:

 

December 25-én, szombaton délelőtt           9,30-tól - 12-ig;
December 26-án, vasárnap délelőtt            8,00-tól - 12,00-ig;
December 27-án hétfőn délután                            17,00-tól - 19,00-ig.
December 28-án, szerdán délután               17,00-tól - 19,00-ig;
December 29-én, pénteken délelőtt               17,00-tól - 19,00-ig.
December 30-án, szombaton délelőtt            8,00-tól - 12-ig;
December 31-én, vasárnap délelőtt             8,00-tól - 12,00-ig;
2022. január 1-én, szombaton reggel          8,00-tól déli 12,00-ig.

 

A mappában található képek előnézete Képek Jézusról